Az alábbiakban olyanok véleményét válogattuk össze, akik már végeztek nálunk valamelyik tanfolyamon!
Várjuk a többiektől is az észrevételeket, melyeket nyilvánosságra hozhatunk!
Hogy mi tetszett? Hát a legjobban az, hogy nem úgy éreztem magam, mintha egy tanfolyamon lennék! Hogy is mondjam?! A nagyon jó előadóknak köszönhetően én nagyon jól éreztem magam, hihetetlen hangulat volt és remek csapatot kovácsoltak össze! A témák nagyon jól voltak összeválogatva, érthetően volt előadva. A tanfolyam helyszíne is remek volt, kulturált (na jó a szék nem fog hiányozni) szép. Alig vártam a vasárnapokat! És most nem tudok mit kezdeni magammal :(((((( Azt szokták mondani, hogy akkor szeretsz igazán valakit, ha nem tudod megmagyarázni, hogy miért! Én most így vagyok ezzel a kérdéssel! |
Kedves Leendő Tanfolyamosok! Pár szóval szólnék hozzátok: Az első vasárnap izgatottan indultam a tanfolyamra, tele kíváncsisággal, kérdéssel és némi feszengéssel (hiszen barát nélkül) érkeztem. Hozzá teszem számos baráttal távoztam:D Elkezdődött az első előadás! Timi határozott és közvetlen bemutatkozása az összes feszengés megszűnt bennem, ekkor már tudtam jó helyen vagyok! Ezek után pedig már csak úsztunk az "árral". A szakértőkre bíztuk magunkat, nem hiába! Az előadók sok éves tapasztalatai, melyeket összefüggően és számunkra "kezdőknek" is érthetően, és vicces (de abszolút tanulságos) sztorikkal ötvözve mesélték. Felejthetetlen hangulat volt, a társaság remek, az idő csak úgy repült (sajnos)! Időközben az összes kérdésem megválaszolásra került és megkaptam az összes információt, amelyekkel a saját lábamra állva egyedül is boldogulok majd! Az előadások után úgy mentünk haza: "mikor lesz már újra vasárnap"! Ezért én csak biztatni tudok mindenkit jelentkezzen a tanfolyamra, hiszen itt átélhettem milyen is nevetve tanulni! |
Életem első olyan tanfolyamán vettem részt, mely az első perctől kezdve az utolsóig lekötötte a figyelmemet. Nem attól szenvedtem, hogy már megint menni kell, nem lestem az órát, hogy mikor lesz már vége. Az előadások pörgősek és tartalmasak voltak, nem beszélve a közös feladatokról, melyek tanulságosak, szórakoztatóak és építő jellegűek voltak. A vizsga miatt volt egy kis izgalom, de kiváló oktatóink is büszkék lehetnek a vizsgán elért eredményeinkre. Timinek és csapatának további sok sikert kívánok, köszönöm, hogy ebben az élményben lehetett részem. Akárhogy alakul az életem ez mindig egy kedves emlék marad. |
Egy hihetetlenül jó csoport voltunk, imádtam a vasárnapokat, alig vártam az előadásokat, amik felettébb érdekesnek bizonyultak. Mit adott nekem ez a tanfolyam? Mindent, amire szükségem volt, új ismereteket, új nézőpontokat, új BARÁTOKAT, jókedvet, imádtam, és csupa szép, és jó érzés maradt meg bennem... |
Iszonyatosan jól éreztem magamat minden vasárnap. Nem arról volt szó, hogy lenyomják a tanfolyamot, tartalom volt mögötte és lehetett érezni a szakma iránti alázatot. Timi, tényleg klasszak voltatok, jó csapat van mögötted, profiktól tanulhattunk, köszönjük! |
Nagyon jól éreztem magam, maximálisan elégedett vagyok. A vizsga után úgy mentem haza, hogy akár másnap is belevághattam volna, nagyon nagy löketet kaptam. Elhiszem, hogy meg lehet csinálni. Azt gondolom a legjobbaktól tanultam, és szakmailag így én is elég jó helyen állok. Tudom, mik a jó lépések, hogy ne bukjak bele. Sok ötletet kaptam, és minden kérdésemre a megfelelő választ. Soha nem kaptam visszautasítást. Azt gondolom ez a tanfolyam emberileg is és szakmailag is a legjobb volt. Köszönöm szépen! |
"Timi megkért, hogy írjak néhány mondatot, hogy mi is történt velem, mióta (tavasszal) elvégeztem a tanfolyamot. |
Így egy alkalom után nagyon tetszik. Bevallom őszintén, hogy volt némi kétségem, mikor belekezdtem, de ez most már teljesen elszállt! Már az első alkalom is nagyon hasznos volt! Tényleg... |
Tegnap volt a 2. óránk és egyszerűen fantasztikus volt. Egyáltalán nem tűnt 6 órának, perceknek éreztem, olyan gyorsan eltelt. Abszolút ajánlom! |
Szia Timi! |
A tanfolyamon nagyon sokan voltunk, tényleg meglepő, hogy milyen sok embert érdekel ez a szakma. Szerintem jó volt Timi előadása; érthető, látványos, lényegre törő. Ami nagyon tetszett, hogy felkészültek a tanfolyamra, jegyzetet, példa munkákat, és egy DVD-t is kaptunk. Nem volt olyan kérdés, amire Timi ne tudott volna válaszolni. Személy szerint az indulásról, a cégalapításról szeretnék még hallani, de bizonyára fogunk is a további órákon.. |
Csak megerősíteni tudom Moncsa mindenre kiterjedő, színes elemzését, összefoglalását a vasárnapi óráról! |
Nagyon örülök,hogy vannak egy páran már,akik szivesen írnak ide.Egyetértek Moncsával,nagyon jó dolog volt a Timitől,hogy ilyen kézzelfogható dolgokat is kaptunk (DVD,jegyzetek),amiből aztán később tanulhatunk. Úgy gondolom igazán jó kezekben vagyunk,egy nagyon megfelelő személytől okíthatjuk el az esküvőszervezés fortélyait. Engem nagyon érdekel ez a tanfolyam,későbbiekben is ezzel szeretnék foglalkozni!Mert amit Timi írt a honlapján,idézem: "Akkor teljes az életed,ha azzal foglalkozhatsz,ami boldoggá tesz..." teljes mértékben igaz és egyetértek vele. Nagyon jó kis idézet,nem fogom elfelejteni! A lényeg,hogy tényleg jó a tanfolyam,a Timi nagyon érthetően mond el mindent és érdekes az előadása. Remélem minden alkalom ehhez hasonló lesz.Most mennem kell... Minenkinek sok puszi |
nem gyözöm mondani, és dicsérni a tanfolyamot(de.-i csop) számomra nagyon fontos hogy profikkal ismertetsz meg minket, mert igy remélem másokat is a profizmusra sarkallsz és eltünnek majd a süllyesztöben a "gagyi" szolgáltatok mert nem lesz rájuk kereslet. |
A tanfolyamtol azt kaptam amit vartam: ralatast az eskuvoszervezesre, es nem utolso sorban nagyon jol is ereztem magam. |
Hogyan lettem esküvőszervező? Nos, ez a kérdés nyilván sokakban felmerül. Az esküvőszervezői munka nem tartozik azok közé, melyek maguktól értetődően egy fiatal lány eszébe jutnak, amikor azon gondolkodik, mivel szeretne foglalkozni. |
Az első |
Rátkai Tímeát nagyon nagyra becsülöm! A szakmai profizmusa követendő példa! Kár, hogy nem lehetek az "esküvőszervező-inasa". Az összes előadása érdekes volt! Vizuális ember vagyok, szeretem elképzelni a jeleneteket, és ebben Ő sokat segített, ahogy elmesélte a történeteket. |
Nagyon tetszett a közvetlenség, lazaság, jó hangulat, segítőkészség, összetartás a szakmán belül. |
Az előadások többség érdekes volt így nem tűnt hosszúnak a 6 óra sem... Különösen élvezetes volt a vőfély előadás. Jó volt, hogy mindeki nagyon közvetlen volt, soha nem volt feszengés... |
Legfőképpen az tetszett, hogy olyan előadók tartották az előadásokat, akik nagyon nagy tapasztalattal rendelkeznek esküvők terén. Legyen az esküvőszervező, vőfély, vagy éppen zenész, és pontosan ezért rengeteg olyan kis apróságra tudták felhívni a figyelmemet, ami nekem korábban eszembe se jutott volna. |
Tetszett a hangvétel, ahogy hozzánk álltatok, mint leendő esküvőszervezőhöz, tényleg lehetett érezni, hogy azt szeretnétek, hogy minél több jó esküvőszervező legyen, és nem csak a "bevétel" miatt csináljátok a tanfolyamot, ahogy sokan mások szokták. Jó volt a sok példa az esküvőkről, jó volt a hangulat, sokat nevettem.:) |
Valóban fontos információkat kaptunk, viszont azt sajnálom, hogy csak ennyi idő volt rá. Biztos, hogy még nagyon sok dolog lett volna, amire a "nagyok" meg tudtak volna tanítani bennünket! Ezen kívül nagyon tetszett a közvetlenség, allűröktől mentes hozzánk állás, és az érezhető segíteni akarás !!! Mindent köszi mindenkinek !!! |
A legjobb az volt, amikor történetekkel színesítettétek az előadást, hiszen abból is sok gyakorlati dolgot tanultunk meg, és persze rengeteget nevettünk. |
Nagyon szerettem azokat az előadásokat, amiket Timi tartott, és érdekesnek tartottam a helyszín előadását, nagyon jókat nevettem a vőfély által előadott humoros történeteken, de ami a legjobban tetszett az a videós által felkonferált videó összeállítás (megható és vidám is volt egyben) |
A pozitív véleményem leírására kevés lenne egy egész oldal is. Örülök, hogy végre lett pénzem e nagy álmom megvalósítására, hogy egy jó közegben lehettem, még ha kicsit nehéz is volt néha felkelni. Nekem ez a 6 hét elrepült, sajnos vége. Szerettem, hogy felkészültek, lelkesek voltak az előadók, nem néztek le minket. Válaszoltak még néha indiszkrét kérdéseinkre is. Timi stílusát egyszerűen imádom, lehengerlő. Igazi jó példa számomra. Már csak kicsi félsz van bennem, hogy elindítsam a vállalkozásom, és mindenképpen 95%-osan kirajzolódott végre előttem és bennem is - így 24 évesen igencsak ideje volt -, hogy nekem ezt kell csinálnom. Köszönöm az egész csapatnak!!!! |
Nekem az tetszett, hogy nincs köntörfalazás. Mindent úgy mondtatok el, ahogy az az életben működik és mindenki tudja is, csak nem mernek nyíltan beszélni róla. Mindenki profi a maga szakterületén. Nagyon érdekes volt és végig klasszul éreztem magam. |
Timi előadásait rendkívül élveztem. Önzetlenül megosztott velünk minden információt. Köszönöm. |
Összességében jó éreztem magam végig a tanfolyamon, le a kalappal az előadók előtt, akik esetleg előző éjjel esküvőn voltak, és felkeltek a tanfolyam miatt, vagy épp le sem feküdtek. :) Stílusában azt hiszem minden előadó rendben volt, jópofák voltak, többé-kevésbé teljes információkat kaptunk az adott szolgáltatásról. Remélem egyszer én is ilyen lazán állhatok az esküvőszervezéshez, mint ahogy Timi csinálja. :) |
Nagyon tetszett, hogy szinte minden előadó megpróbálta az előadását vicces esküvői történetekkel színezni. Ettől nagyon vidáman teltek az órák és az utolsó nap sajnáltam, hogy vége és többet nem kell jönni. Jó volt még, hogy a jegyzeteket CD-n megkaptuk és így nem kellett az órákon jegyzetelni vagy csak keveset. |
Ami nagyon tetszett a tanfolyamon az az, hogy a gyakorlatra helyeztétek a hangsúlyt és nem az elméletre. Olyan információkat kaptunk amely a szervezés során előforduló buktatókra, hibákra, váratlan problémákra és ezek esetleges kezelésére, megoldására hívta fel a figyelmet. Ezt nagyon hasznosnak tartottam. |
Köszönöm szépen! Sokat jelentett, sokat kaptam. Remélem tudod /tudjátok/, hogy sok embert teszel(tek) boldoggá azzal, hogy van ez a tanfolyam, és azt is, hogy ők még több embert tesznek majd boldoggá azzal, hogy gyönyörű esküvőket szerveznek, szóval boldogabbá teszed(teszitek) a világot! :o) |

